GIS OPEN konferencia

2020 szeptember 07.

Idén szeptember 3-4.-én on-line formában került megrendezésre a nagy hagyományokkal rendelkező GIS OPEN konferencia. Az Óbudai Egyetem, Alba Regia Műszaki Kar, Geoinformatikai Intézet előadássorozata a „GISonline: Régi és új feladatok, kihívások, megoldások” alcímet kapta.

Cégünket a jeles szakmai eseményen Stenzel Sándor főmunkatárs képviselte.
Előadásában ismertette a Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló „Felhajlított pászmavezetéssel készülő nagyteljesítményű, tartós normál és könnyűbetonból készülő híd-gerendacsalád fejlesztése” című K+F pályázatunk geodéziai felmérési módszerek vonatkozásában elért eredményeit.
A projekt során, a terhelés alatt álló gerendák lehajlásának vizsgálatára kétféle módszert is kidolgoztunk.
Az egyik a tradicionális monitoring, mely során Robot mérőállomással, a gerendára kihelyezett prizmákra történt a mérés több fordulóban, illetve azok koordináta különbségeiből következtettünk a 3D elmozdulásra.
A másik pedig a 3D-szkennelés módszere. Ez utóbbi esetében a festett jelek mozgását a pontfelhőkben vizuális,- és automatikus jelfelismeréssel dokumentáltuk.
„Felhajlított pászmavezetéssel készülő hídgerendák torzulás vizsgálata geodéziai módszerekkel” c. prezentációnk, videó formátumban az alábbi linken érhető el, tölthető le: (KLIKK IDE!)

 

A konferencia hivatalos honlapja: http://www.gisopen.hu/

 

 

 

 

 

 

 

Print

Print