Projektjeink

iso 9001

iso 14001

Minősített NATO

Igazi hídkülönlegesség a Tisza felett

2019 október 18.

Az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek-Tiszakürt útvonalán impozáns megjelenéssel és méretekkel bíró, új Tisza-híd épül.

A 2019-ben átadott Tiszakürt-Kondoros szakaszhoz kapcsolódó 10 kilométeres, Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasz a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, a Duna Aszfalt Kft. generál kivitelezésével jön létre. A vasbeton szerkezetek kivitelezését az A-HÍD Zrt. végzi, míg az acélszerkezetek gyártásáért és beépítéséért a Hódút Kft. felel.

A híd kiviteli terveinek készítését a szakasz tervezőjének, az Utiber Kft.-nek a megbízásából az UVATERV Zrt. Híd- és szerkezettervező irodája végzi a Speciálterv Kft., mint technológiai ellenőr bevonásával.

A kiviteli tervek készítése az építés előkészítésével párhuzamosan, 2018 szeptemberében kezdődött meg. A szakasz tervezett átadása 2021 augusztus vége.

A szerkezet felelős és erőtani tervezője dr. Teiter Zoltán. Kollégánk a látványos megjelenést helyezte előtérbe a szokványos erőjáték ellenében és úttörő módon használt hazánkban kevéssé ismert véges-elemes programokat is, a szükséges több száz vizsgálat elvégzéséhez.

Az európai viszonylatban is egyedinek mondható hídon áthaladó autósoknak így igen érdekes látványban lesz részük. A híd karakterét 2 db, ellipszis alakú vasbeton pillér adja. Az ellipszis ívbe csatlakozó függesztő kábelek glóriaként ölelik át az utat az autósok előtt. Ezen a térbeli kábelrendszeren keresztül van felfüggesztve az öszvérszerkezetű (alul acéltartó - felül vasbeton lemez) pályaszerkezet.

Az 554.55 m hosszú híd, egy 307 m hosszú mederhídból, valamint egy 46 m és egy 201.55 m hosszú ártéri szerkezetekből tevődik össze. A 2 db 52 m magas, ellipszis alakú pilon 152 méter távolságra van elhelyezve egymástól, a meder két partján. A 23.55 m széles hídon, 2 x 2 db forgalmi sáv, padkák és 1.40 m széles járdák kapnak helyet.

Az ártéri hídszakaszt, az u.n. FI-150 előfeszített hídgerenda családból terveztük, amelynek kifejlesztését az UVATERV - FERROBETON - BME végezte. Ez a tartó is egyedülálló a maga nemében, még Európai viszonylatban is, a közel 45 m hosszával és a mindössze 1.50 m-es magasságával.

A híd egy igen bonyolult, összetett erőjátékú szerkezet, melynek modellezéséhez és alak-kontrolljához több számítási modellnek közel száz változatát kellett létrehoznunk, illetve végleges alakjának követése rendkívül precíz, építés közbeni modellezést és teherelemzést tett szükségessé.
Az állandó állapotvizsgálatok során a kábelek kezdeti megfeszítése, a merevítőtartó acélszerkezetének betolási és a vasbeton pályalemez betonozási sorrendje, mind-mind rendkívül érzékeny és összefüggő fizikai rendszert alkotnak, amit folyamatosan ellenőrzés alatt kell tartani.

A hídnak csak a pályaszerkezete 172 db szerelési egységből áll össze, amelyekről ugyanennyi acélszerkezeti gyártmánytervet kellett készítenünk. A tervegységek teljes mennyisége közelít a 300 db tervlaphoz. Az öszvérszerkezetű hídhoz 2340 tonna acélt kell beépíteni, ami gazdaságosnak számít ebben a mérettartományban.

A kivitelezési technológia is egyedi és összetett, mivel a vasbetonból készülő, ellipszis alakú pilonok kizsaluzása-, nemcsak az alak-, hanem a zsaluzati rendszer állékonysága miatt is nagy kihívást jelent.
A hídpálya acélszerkezetét két oldalról tolták be, az épülő pillérek között, ideiglenes támaszokon, a meder közepéig, ahol 2020 novemberében találkoztak és összekapcsolódtak. Ezt követően készül el, az egyedileg meghatározott sorrendben a vasbeton pályalemez, melynek súlya egyben a feszítőerő nagy részét is képezi.

 

Kapcsolódó linkek:

- Geodéziai ellenőrzések az új Tisza-híd kivitelezési munkálatai közben

- A Mérnök Újság-ban megjelent cikk

- A megrendelő NIF weboldalán közzétett anyag

  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}
  • {#NAME}

Print

Aktualitások

Nagy segítség a kicsiknek

Az UVATERV Zrt. nem először tesz jótékony felajánlást, illetve mutat tettrekészséget pozitív társadalmi felelősségvállalás terén.

Bővebben

Reprezentációs költségek felajánlása.

Az UVATERV célja, hogy példamutató és színvonalas munkánkkal értéket teremtsünk, ugyanakkor tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk környezetünkért, az itt élő emberekért, munkatársainkért és családjaikért.

 

Bővebben

Kiállítottunk a XIII. Térinformatikai Konferencián

2022. november 3-4.-én, immár 13. alkalommal került megrendezésre a Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a Debreceni Egyetemen.
Az UVATERV Zrt. évek óta előadásokkal képviseli magát a szakmai eseménysorozaton, ám idén első alkalommal kiállítóként is megjelent.

Bővebben

Projektjeink

Felhajlított pászmavezetéssel készülő nagyteljesítményű, tartós normál és könnyűbetonból készülő híd-gerendacsalád fejlesztése

Kedvezményezett neve: UVATERV Út-, Vasúttervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Projekt címe: Felhajlított pászmavezetéssel készülő nagyteljesítményű, tartós normál és könnyűbetonból készülő híd-gerendacsalád fejlesztése
Szerződött támogatás összege: 299 186 917 Ft
Támogatás mértéke: 58,752986%
Projekt befejezési dátuma: 2020.08.12.
Projekt azonosító száma: VEKOP-2.1.1-15-2016-00175

Bővebben

Igazi hídkülönlegesség a Tisza felett

Az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek-Tiszakürt útvonalán impozáns megjelenéssel és méretekkel bíró, új Tisza-híd épül.

Bővebben

Békéscsabai Földmérő Napok

2018. november 21-22.-én került megrendezésre a Békéscsabai Földmérő Napok.

        A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT), a Békés Megyei Kormányhivatal, és a Békés Megyei Mérnöki Kamara közös rendezvényén kollégánk, Stenzel Sándor is tartott előadást, "3D-technológiák alkalmazása az UVATERV Zrt. geodéziai megoldásaiban" címmel.

Bővebben

Print